A jó bornak nem kell cégér?
A hétvégén Egerben jártam, és mivel a vörösborok nagy kedvelője vagyok, természetesen nem lehetett kihagyni a Szépasszony-völgyet. Ha valaki nem ismerné, röviden annyit róla, hogy több tucat borospince található ott egy szép kis parkkal a középpontban. Gyakorlatilag egy kör alakú sétány bejárásával minden pince előtt elhaladnak a látogatók.
Mi is megkezdtük a sétát.
Lévén, hogy a március nem a turisztikai főidény, nem is voltak sokan a borra szomjazók, de természetesen 1-2 kivétellel még így is nyitva volt minden pince.
Mivel nem csak séta, és nézelődés volt a cél, hanem bort is szerettem volna venni, így hát azon gondolkoztam, hogy melyik pincébe is térjünk be egy kóstolóra.
Nem volt könnyű dönteni. 40-50 pince, hasonló külsővel, hasonló árakkal. A bőség zavara.
Azt biztosan tudtam, hogy hova nem fogunk bemenni. Például ahol a pince előtt délben egy borvirágos orrú ember támasztja a falat, vagy ahol a csinos kiszolgáló kisasszony egy kis köténykében cigi közben mobillal a kezében káromkodik.
Már majdnem körbeértünk, amikor odalépett hozzánk egy fiatalember, és megkérdezte, hogy bemutathatja -e a borait. Mondtam neki, hogy zárjuk a kört, és lehet, hogy visszatérünk.
A maradék pár pice előtt még láttunk egy pár cigiző kötényes lányt, majd megálltunk, és feltettük a kérdést.
Melyik pincébe menjünk elsőnek bort kóstolni?
A döntés már nem okozott gondot. Irány az a pince, ahol megszólítottak minket. Bementünk. A borász megkérdezte, hogy honnan jöttünk, ezután kiderült, hogy ő is Pestre járt egyetemre, és máris személyesebb lett a kapcsolat. Mondott egy pár sztorit, bemutatta a borait, és természetesen meg is kóstoltatta.
Teljesen meggyőzött. Eszembe nem jutott, hogy átmenjek a szomszédba, mert ott 50-100 forinttal olcsóbb a bor litere. Nem érdekelt. Szimpatikus volt a borász, kedves volt a hölgy, aki a kasszát kezelte, és ami alapkövetelmény: finom volt a bor, azaz jó volt a termék. Meg is pakoltam a csomagtartót.
A vásárlás után adott egy névjegyet, és elmondta, hogy akár csapatostul is mehetünk borkóstolóra hozzá, csak előtte telefonáljunk.
Sok ötletem lenne a számára, hogy miként tudná még növelni a pince látogatottságát és az eladott bor mennyiségét, de már amit eddig csinált, az is elég volt ahhoz, hogy őt válaszuk.
2004-ben, amikor eldöntöttem, hogy az internet bizniszből fogok megélni, a cégem pontosan olyan volt, mint az a 49 pince, ahova nem mentünk be. Miközben világbajnok borokat készítettem, elfelejtettem erről értesíteni a célközönségem.
Hazafelé a kocsiban meg is jegyeztem a barátnőmnek, hogy az internet helyett, inkább váltsunk a borbizniszre. Semmi mást nem kell tennünk, csak gyorsabban leszólítani a látogatókat, mint a minket invitáló fiatalember.
Ön eleget tesz azért, hogy bemenjenek a pincéjébe?
Mit tapasztal a saját területén, nem lehetne másképp (jobban) csinálni, mint a konkurencia?
Tetszett?
Oszd meg ismerőseiddel!
Kövess Twitter-en és Facebook-on!
Írd meg véleményed itt a blogon!
Írd meg véleményed itt a blogon!

Nem vagyok online marketing tanácsadó, főleg nem marketing guru. Nem akarom a világot megváltani, és nem akarok minden weboldal tulajdonosból milliomost képezni.






2009.03.24. 10:50 du.-kor
Pfff!!!!
Gábor, eszméletlenül elgondolkoztatott!
Hamarosan felülvizsgálom a cégem, a termékeink és az ügyfelek jelenlegi helyzetét.
Hálásan köszönöm a bejegyzést!
Markó Edina
2009.03.24. 11:38 du.-kor
Én próbálok a vevőszerzésre koncentrálni, de egyszerűen nincs ötletem. Tudom, hogy fontos, de nem vagyok elég kreatív, nem tudom, hogy mit is kéne tennem.
2009.03.25. 12:05 de.-kor
Szerintem semmi köze a forgalomnak ahhoz hogy odament magához az ember. Ez egy egyedi eset lehetett. Az egész évet nézve biztos nincs semmivel nagyobb forgalma mint a többieknek. Ha valaki minőséget árul akkor mindig lesz vevője és nem kell neki ügynökként leszólítani az embereket az utcán.
2009.03.25. 1:07 de.-kor
Mária!
Te hogy kerültél erre az odalra? Miért olvasol ilyen témát, ha ennyire nem hiszel ebben az egészben? Mármint a marketingben.
Nem értem, hogy a hozzád hasonlók mi a francért pazarolják az idejüket.
Gábor, egyébként gratulálok a bejegyzéshez!
2009.03.25. 7:40 de.-kor
Jó a bejegyzés Gábor, mert hiába a jó termék ( kiváló bor ) ha nem teszel mellé egy kicsi pluszt legalább, hogy kitűnj a tömegből. Pláne ha hasonló minőségű és árú termékből kell választanom, akkor igenis kell és szerintem kötelező.
Mária, te, hogy gondolod? Az neked nem természetes ha beszélgetsz a potenciális vevőkkel, neki ez volt az eszköze a vevőszerzésre és milyen jól tette, mert a többi 40 valahány pince semmit nem tett. Te hogyan szerzed a vevőid?
Egy lépéssel előre jár a konkurenciánál ez a pince tulaja.
A te hozzáállásod tipikusan az, hogy fizess és nem érdekelsz, eddig sem érdekeltél, de mindenki vevő valahol és a pénzéért szeretne minőségi szolgáltatást. Nem így látod?
2009.03.25. 7:56 de.-kor
Kedves Gábor!
Nekem lesz, hiszen Ti csináljátok az oldalam lnikjeinek elhelyezését.
Az infoterméked meggyőzött, hogy vegyem igénybe a szolgáltatásotokat. Azóta jobban érzem magam, mert legalább ez nem lóg a fejlem felett. Így iséppen elég tenni való van a http://www.vallalkozasvezeto.hu körül.
Üdv Tomán József
2009.03.25. 8:47 de.-kor
Az általam fejlesztett rendszer megállja a helyét világviszonylatban is.
De mivel nincs megfelelő köntösben és nincs megfelelően tálalva ezért nem is sikeres egyelőre.
Bár elég speciális dolgot készítek és valószínűleg befektetőre is szükségem, lesz
Üdv: Horváth Tibor
http://www.szakemberek.hu
2009.03.25. 8:56 de.-kor
@Gabi - Nekem nincs szükségem arra, hogy házaljak vagy kéretlenül szólítsak meg embereket.
2009.03.25. 8:56 de.-kor
szerintem a pince gazdájának ez a reklámja - szimpatikus forma, ha megszólítja a vevot. mi interneten keresztul árulunk, ugyhogy mi ezt nem tudjuk ilyen formaban megtenni. :(. ezért próbálunk reklámozni - ami sajnos elég nagy koltség, és eléggé érezzuk a jelenlegi válságot. A lehetoségeinkhez mérten választjuk a formát, próbálunk - legfoképpen interneten keresztul megszolitani minel tobb potencionalis vevot. Regisztraciok, promok, kedvezmények, kuponok, reklamok. Mit lehetne még mégis tenni, hogy noveljem a látogatottságot?
2009.03.25. 8:57 de.-kor
Kedves Gábor! Tökéletesen igazad van! Jó bornak is kell JÓ (!) = működő cégér! És az interneten még fontosabb a működő jelző. Ezt nem régen találtam a Videa-n. Szerintetek ez működik?
igazi-voros-veletlen-baki
Barátsággal
Sándor
2009.03.25. 9:00 de.-kor
Kedves Gábor!
Az általad leírt történet számomra ismerős, a módszerrel együtt.
A weboldalam elég speciális dologgal foglalkozik: elektronikai fejlesztést árul.
Egyfolytában azon töröm a fejem, -már alig van egyben- mivel tudnám növelni a látogatottságot és a feliratkozók számát. Gyanítom, hogy nincs minden rendben az oldallal, a most látható a második verzió.
Csalim nekem is van, lehet hogy a tálálással van a hiba?
A kritikát szívesen fogadom itt is: info@g3.hu
Üdv: Gáspár György
2009.03.25. 9:05 de.-kor
@Sándor - Szerintem a boros videós ötlet nem rossz, de a kivitelezés túlságosan amatőr. Femilifroszt a háttérben, meg a agy sercegés. Egyébként pedig túl vontatott.
2009.03.25. 9:08 de.-kor
Kedves Mária!
Valószínűleg neked olyan üzleted van ahol nem fontos, hogy visszatérő vevőid legyenek.
Az én és csapatom szemlélete viszont megköveteli, hogy pénzügyi tanácsadóként megszólítsak embereket és ne egy alkalomra, hanem továbbiakban is az ügyfelem maradjon, szerinted a rengeteg, pénzügyi tanácsadó közül mikor fog engem megtalálni, ha nem szólítom meg az ügyfelemet?
Honnan fogja tudni, hogy ha hozzám fordul, semmilyen plusz öltsége sincs, ahhoz képest, mintha Ö találná meg hosszú keresgélés útján a megfelelő pénzintézetet?
Ha nem tenném azt, amit a Gábor borásza elvesznék a tömegben. Igen is meg kell szólítani az embereket, és erre minden fórumot ki kell használni. Nekem és csapatomnak is ez a véleménye Torai Gábor http://www.jobcontrol.hu
2009.03.25. 9:42 de.-kor
Szia Gábor!
Örülök, hogy újra írtál erre a blogra, ráadásul a szokásos jó stílusban.
Látogatót szerezni több módon lehet, online és offline egyaránt, többek között ugye a linkmarketinggel.
Ezen túl a tapasztalatom:
érdemes a közösségi oldalakon a profilt karbantartani,
érdemes videózni, hanganyaot feltenni - de vigyázat, nem mindenkinek áll jól!
adjuk minőséget és érjük el, hogy beszéljenek rólunk.
Mária pl. elérte:(
2009.03.25. 9:47 de.-kor
Teljesen igazad van… ez külföldön teljesen értelemszerű, evidens, és jól működik… ott az éttermek, kávézók előtt is áll vmi kedves ember, délen még az is előfordul, hogy maga a tulajdonos az…
délen, ha az emberhez hozzászólnak, az kedves gesztus, itthon tolakodásnak veszik… azt hiszik, ha már hozzájuk szóltak, kötelező vásárolni, és kellemetlen érzésük van, ha ezt nem teszik..és a kellemetlen érzést az emberek kerülik. Még, ha jutalom is jár utána.
csak nézzétek meg, hányan, és mióta próbálnak ki ingyen valamit..
autó, ágy, bármi.. pedig egy csomó lehetőségük van rá… szégyenlősek is, meg a neveltetésből is fakad… Itthon például, ha egy embernek mondasz valamit, mögöttes szándékot keres…
külföldön, ez lehetőségként jelenik meg a tudatukban…
tehát itthon, az, hogy “odalépek, és mondok vmit, az flusztrál, kint ez kellemes érzés, olyan mint amikor udvarolnak az embernek…
Én a bibliára is utalnék, mely a római jog mellett a társadalmunk alapját képezi… a zsidóknál istennek nincs neve… mert ha valakit a nevén megszólítasz, akkor azzal a felelősséggel tartozik, hogy megálljon, és ha tud, meghallgasson… tehát itthon, ezért sem szeretik, ha tolakszunk, meg azért sem, mert előítéleteket táplálunk a “tukmálással” kapcsolatban.
Én is azt gondolom, hogy a jó bornak nem kell cégér, de nagyon nagy a konkurencia, és itthon kicsi a fizetőképes piac…
ezért ezt kompenzálni kell, és kedves, ötletes figyelemfelhívó reklámfogásokkal, egyedibbé tehetjük a termékünket, arculatot, Márkát támogathatunk vele.
2009.03.25. 9:54 de.-kor
Kedves Gábor!
Csak megerősíteni tudom a leírtakat. Hétvégén kiállításon voltunk a termékeinkkel. Kolléganőmmel jókat trécseltünk, és persze nagyon figyeltünk. A standunkon megtalálhatóak voltak a termékeink, látogatókban sem volt hiány. DE! A stand előtt elsétálók jól megnézték a termékeket, el-elvettek a szórólapból, de az, hogy kipróbálják azokat, eszükbe sem jutott. Abban a pillanatban, hogy megkérdeztük őket, segíthetünk-e, vagy beinvitáltuk őket a próbára, elmosolyodtak, és elkezdődött a csevegés velük, amiből bizony számos esetben üzlet lett, illetve ha a helyszínen nem is lett bolt, elvitték az anyagunkat elgondolkodva. Azóta a honlapunkon megugrott a látogatottság, és a forgalmunkban is érezhető változás.
Ezért fontos megszólítani és beszéltetni a vevőket!
2009.03.25. 10:04 de.-kor
Vitathatatlan igazság, hogy jó bornak is kell a cégér. Csak az zavar sokakat, hogy gyakran ócska minőségű terméket kínálnak kifinomult marketingfogásokkal, és a vásárló csak aztán jött rá, milyen értéktelen holmit vett, amikor már kifizette. Ez persze nem von le semmit a népi bölcsesség értékéből: jó bornak is kell a cégér. Ha jó borod (terméked, szolgáltatásod) van, ne légy szégyenlős! Kínáld folyamatosan! És ne ess túlzásokba! Lehet, hogy egyszer bedől a vevő, de ha nem kap jó minőséget, másodszor nem jön vissza. Gábor vissza fog menni a borászhoz, meg ismerőseinek is ajánlani fogja. Mert nemcsak a megszólítás és a termékbemutatás volt megnyerő, hanem a bor is kiváló. Szóval itt egy újabb népi mondás: nemcsak cégér kell, hanem jó bor is!
Üdv. mindenkinek:
Lovászi József
hxxp://www.kalauz.hu
Apropó: akinek vállalkozása van, nálunk ingyen regisztrálhatja. Mindenki önálló weboldalt kap, amit könnyedén szerkeszthet, testre szabhat. Nem árt, ha több cégéred is van… Próbáld ki!
2009.03.25. 10:08 de.-kor
Ez egy másik vonatkozás:
Építek egy lapot… de azt valaki másnak, és szent meggyőződése a vállalkozónak, hogy úgy akar pénzt keresni, hogy nem követi a multik módszereit..
de azt mondtam a vállalkozónak, hogy muszáj hirdetni.. csináljunk mást, különlegeset, mert az emberek között van olyan aki mást akar, azt az 1 pincét.. de hogyan talál rá, ha nem hirdetem, hogyan talál rám ,ha nem ott hirdetek, ahol azt elolvassák… (a multik több piackutatást csinálnak erre vonatkozóan, így az ő pénzükön megtudhatjuk, hol érdemes célközönségre hirdetni…)
ebben követnünk kell őket… (a kínaiak nem csak a munkaerő olcsósága miatt jutottak oda, ahol vannak, hanem a FEJLESZTÉSI költségek megtakarítása miatt is)
elgondolkodtató ugye? megélünk -e ma, ha a “normális” értékek szerint
nem a kizsákmányoló, pszichoterapikus eszközökkel élve kereskedünk..
Talán igen talán nem…
Én elgondolkodtam, és arra jutottam, hogy nagy a baj..
az emberismeret, a pszcihológia, ma a reklámok, termékek előállításánál fontosabb mint valaha…
az autó a villanykörte, a vonat,gyufa stb ezek találmányok, azért jók, mert kényelemérzetet fokoznak, a média, arra hajaz, hogy úgy terelje, a gondolatainkat, hogy minnél több “bűnt” kövessünk el:
legyünk falánkak, lustábbak, még egy malteres zsákot is láttam minap, egy csinos nő volt vele a plakáton…:-)
kérdem én, egy tisztességes lelkű vállalkozó ember, bele tud, e gondolni automatikusan abba, hogy egy vásárlót legkönnyebben a saját gyengeségeivel, vágyainak felfokozásával lehet elcsábítani…
a média ezt teszi…
be tudunk, akarunk -e szállni ebbe a csatába…
És mi a konklúzió? nekem az, hogy a multik, tudják mivel kit, és hol, és miért..
DE! enyém a termék, és a reklámozási módszerem, legyen arculatba illő… álljak a régi borospincém előtt úgy, szóljak az emberhez úgy hogy arról kiderüljön, hogy mit kap ha egyszer betér..
2009.03.25. 10:19 de.-kor
és még egy két sor…:-)
mi a legfontosabb, a vásárlónak? az, hogy kellemes érzések töltsék el..
akkor mikor vágya keletkezik, akkor, mikor meglát, és akkor mikor távozik (nos ezt az utólsót, csak az ISO szabvány követeli meg azzal, hogy minőség az ,amit a vevő annak tart…)
ezt a kellemes érzést, a kapcsolat hozza, a kontakt, nincs jobb érzés, mint a bizalom… ehhez igenis oda kell menni, minnél többet meg kell tudni a vásárlóról, minnél többet engedni, hogy megtudjon rólunk..
lásd pesti egyetem… ezt a TECSO -ban nem érzed, ezt a bajtársiasságot, bizalmat, rokonságot, ezt hivatott pótolni, a címke a boron… de nekünk, nincs lehetőségünk vágyunk arra, hogy a tv-ban hirdessünk, és egycsapásra bizalmat gerjesszünk a címkénkkel, de lehetőségünk van arra,hogy a célközönségünket elérjük a hobbizás, a nyitott, inputra éhes állapotában..
mert a tv elé azok az emberek ülnek, akik szórakozni akarnak, nem venni, az internet elé legtöbben azok, akik valamit keresnek, miért ne segítsünk nekik választani?
2009.03.25. 10:23 de.-kor
Szia Gábor!
Tetszett a cikk, és a hozzászólások. Én most tanulgatom ezt az internetes fórumozást, jelenlétet.
Manapság önmagunk vagy cégünk eladásának képessége majdhogynem fontosabb, mint a jó termék vagy a jó szolgáltatás. Úgyhogy szerintem a jó bornak kötelező a cégér, különben a gagyit vesszük meg, aminek jobb a reklámja.
Gera László
2009.03.25. 10:28 de.-kor
@Mária
Bárcsak mi is olyan bizniszben lennénk, mint te!
2009.03.25. 10:35 de.-kor
Egy dolgot kihagytam az írásból.
Nagy különbség az online és az offline értékesítés között, hogy ha már a pincébe betértem, akkor 99,9%-ban megszólítanak, és elkezdődik egy értékesítési folyamat, míg ha a weboldalak nagyobbik részére ellátogatok, akkor még mindig azt olvasom, hogy “cégünkről…”
Sokan még akkor sem próbálnak cselekvésre késztetni, ha már az oldalon van az érdeklődő.
2009.03.25. 10:46 de.-kor
Kedves Gábor!
Folyamatosan tanulok Öntől. Meg vagyok arról győződve, hogy a termékünk jó. Van nálunk jobb minőséget is előállító konkurrencia, de nagyon közel vagyunk hozzájuk. De… nekik pénzük is van arra, hogy elérjék a vevőiket. Mi sajnos lemaradtunk és nem tudunk úgy reklámozni, olyan jó Web lapot készíteni és sajnos nincs egy kiugróan jó ötletünk sem. Árengedménnyel próbálkozunk.
Van valakinek egy jó ötlete? Pl. most megrendeljük a linképítést.
Bízunk abban, hogy Ön ebben nagyon jó.
Üdvözlettel:
Horváthné
2009.03.25. 10:58 de.-kor
@Sándor - Abszolút működőképes a videózás: nem csak azért, mert a jó videó a megosztókról is hoz látogatót, hanem növeli a lapodra mutató linkek számát!
Ez az oldal világsiker: http://www.tv.winelibrary.com
Borokról szól, óriási! A magyar bor kóstolásakor a srác egyszerűen nem talált szavakat!
oliveR
2009.03.25. 10:58 de.-kor
@Horváthné Kovács Erzsébet
Kedves Erzsébet!
Kizárólag a linképítésre nem lehet támaszkodni. Pontosabban az még önmagában nem biztos, hogy elég. A weboldalnak kell vevőt konvertálnia a látogatóból.
Az internetes jelenlét esetében vannak elengedhetetlen alapok (és ennek költségei): saját tárhely, saját domain, minőségi oldal, értékesítési szöveg, stb…
De ezek egy megfelelő piaccal rendelkező vállalkozás esetén nagyon rövidtávú befektetések.
2009.03.25. 10:59 de.-kor
@Horváthné Kovács Erzsébet - szerintem elsősorban a komolyságot kellene növelni azzal, hogy a weblapot átköltöztetitek egy saját domainre és profi tárhelyre. Ez 6000 ft/év és abban szerintem Gábor is egyetért velem, hogy a marketing értéke ennél jóval több. Másrészt egy hírlevél sem ártana meg az oldalatoknak, de asszem ez a blog nem erről a tanácsadásról szól. :) Ötletem lenne neked, keress fel a weboldalunkon keresztül.
2009.03.25. 11:00 de.-kor
Gábor!
Tetszik a post. Végre nem csak a szokásos szakmai blabla, egy kis üdítő írás. Gratulálok!
2009.03.25. 11:02 de.-kor
@Sándor - A videó sercegése és a gyengébb képminőség a videómegosztó átméretezése miatt van. A Family Frost pedig direkt húzás, mivel ezzel mindeni szembesül: így van közös pont a néző és a videó között. Vírusvideónak készült szerintem, kiderül, meddig jut. A statisztikája nem erre utal …
oliveR
2009.03.25. 11:21 de.-kor
Kedves Mindenki!Hát elég nehéz még a hozzászólás is ,mert én csak amolyan kezdő vagyok.Én nem kereskedelemmel foglalkozom,csak egy kis keresetkiegészítőre volna szükségem.Hát mivel annyi az ajánlat talán még nnehezebb eldönteni ,melyik a jobb ésmelyikben lehet megbízni.Én a keresés mellett maradokés próbálom a nekem legjobb módszert megtalálni.Nagyon gratulálok a cikkhez ,igazán remek ötletek sora hallik ki belőle.Sok sikert kívánok.:Erzsi
2009.03.25. 11:40 de.-kor
@Horváthné Kovács Erzsébet - egyetértek Gáborral is és Balázsal is.
A ti üzletetekben az emeberek infot keresnek az interneten. Ezért 2 dolog nagyon fontos:
1. a keresőkben helyezést érjetek el (optimalizálás)
2. A lapod MINDEN információja az érdeklődőről és hozzá beszéljen: érezze magát találva.
Ja! Egy plusz apróság: szerinted melyik vonzóbb? 2% engedmény vagy 300,000 Ft engedmény? :)
Elnézést, ezek jöttek belőlem …
A post jó, 100% egyetértek. Keresni kell a módját annak, hogy kommnikálni kezdjünk az ügyfelekkel. Én azt az üzleti modellt szeretem, ahol csomó pluszt adunk (infot, mintát stb.) és nem csak kínálunk. Úgy találom, hogy a jelen korszakban a szolgáló segítség megnyitja az embereket.
oliveR
2009.03.25. 11:45 de.-kor
Szia Gábor és minden kedves szókimondó “blogoló” társam!
A bejegyzésből, vagyis annak tapasztalataiból is világosan látszik, hogy a szolgálat, nem a színlelt, hanem a szívből jövő eredményeket hoz és értékelik az érdeklődők.
Az interneten sincs ez másképp. Ha látja a látogatód, hogy sok- sok számóra hasznos információval szolgálod az ő javát, hozzáteszel az életéhez, megadod neki amit keres akkor jó eséllyel egy életre magadhoz kötöd és vissza vissza térő vásárlód lesz.
Gondolom Gábor is visszatér majd abba a borospincébe ahol szolgálták őt és mindent megkapott ahhoz, hogy jól dönthessen.
Szerintem ez egy fontos eleme minden vállalkozás sikerének. Egyszerűen kiérzik az emberek ha ez a szolgálatkészség csak felszínes, megjátszott.
Szép napot nektek és ha szükségetek van néhány jó receptre gyertek el a honlapomra. Mindenkit szeretettel várok.
Gitta
Ui. A blogban pedig meg is mondhatjátok véleményeteket, hogy még jobban tudjalak szolgálni Titeket
hxxp://egeszsegesmegoldasok.freeblog.hu/
2009.03.25. 12:05 du.-kor
Gábor, szerintem jó a bejegyzés. Még mindig vannak vállalkozók akik azt hiszik nyitnak egy boltot valahol és aztán dől a forgalom… Közben az alkalmazottaik is “rúgnak” a bolt renoméján pl. olyannal, mint egy büfében: “Ezt hogy tudod meginni?” kérdezte a büfés csaj a sráctól mikor az egy zöld teát rendelt… No comment
2009.03.25. 1:32 du.-kor
Szia Gábor!
Igen, ez az a szemlélet, amit mi is hangoztatunk a cégünkben.
Éppen ezért sikerül nekünk is sok ajánlóval, és egyéb eszközökkel látogatót csalni az oldalunkra. Továbbá, azért, hogy ezt a szemléletet megőrizzük, és fejlesszük, folyamatosan keressük az újabb megoldásokat. Például ezért kaptam meg ezt a blogértesítődet is :)
2009.03.25. 1:49 du.-kor
@oliveR - Hát ebből szerintem nem lesz gerilla video. Ahhoz ez nagyon kevés.
2009.03.25. 2:55 du.-kor
A pincébe is bementem és erre a webre is bementem,
de még nem látom hogy hogyan vehetném meg a Lexmark tintapatronomat úgyx hogy közben üzletet is csinálhassak vele.
Kellemes Húsvétot!
2009.03.25. 2:58 du.-kor
@Horvath Ernone - Már bocs, de én ezen nem csodálkozom.
2009.03.25. 4:02 du.-kor
Tetszik ez a bejegyzés.
Nem csak azért, mert én meg Egerben tanultam, és megfordultunk párszor a szépasszonyvölgyben… “művészetileg”, hanem azért is, mert becsapós.
Látom, volt aki férreértette. Ez az ember nem “házal”, nem “kéretlenül szólongat”, pusztán csak segített megoldani egy problémát.
Gábor problémáját, aki szeretett volna bort vásárolni és láthatóan tanácstalan volt.
Szerintem ha valaki hisz a termékében, nem tudja hagyni, hogy valakik tanácstalanul bolyongjanak az orra előtt, hanem felajánlja a segítségét.
Emberünk pusztán csak ennyit tett, aztán diszkréten a háttérbe vonult.
Nem kérdés hogy én is hozzá mentem volna.
Azért, mert én is ezt az üzleti magatartást tartom helyénvalónak.
Segítek az ügyfeleimnek abban, hogy megtalálják a számukra legmegfelelőbb megoldást. De nem erőltetem magam, tudom hogy úgyis visszajönnek… Mert jó a borom. Akarom mondani…
Csontos Kemény Katalin
http://www.mozaikos.blog.hu - mozaik a térre hangolva
2009.03.25. 4:50 du.-kor
Kedves Gábor! A vitaindító cikkére az a gondolatom támadt, hogy leírom a problémámat. A esetemben az a helyezt, hogy olyan szolgáltatást, amit én csinálok, nem is csinálnak még a piacon. De a termékek olyanok, amikhez “hasonlóak” vannak másoknak is.
Például a szoftver. A pénz-zsonglőr szoftver, a Naprakész pénzügyi tervező. Nem ismert a piacon, és olyan előnyös pénzügyi helyzetbe lehet jutni a használatával, amiről legtöbb cégtulajdonos álmodni szokott. Stabilitást, pénzügyi biztonságot, értékes vezetői információkat. Nem ügyviteli szoftver, hanem a tulajdonos segítőtársa.
Amit a merketingről saját magam és másoktól is eltanultam, azt bizony alkalmazom is. Csak egyedül dolgozva nem könnyű a helyzetem.
Ha tud valakit, aki internetmarketinges értékesítéssel foglalkozik és szívesen venne valami tutiklassz terméket, hogy értékesítse azt, akkor értesítsen kérem. Nagyszerű jogdíja - részesedéseket osztogatunk (az alkotótársam meg én). Egy jó kis fanchise elszámolórendszert is adunk a termékhez. És egyéb fantasztikus
segítségeket a munkavégzéshez.
Ami nekem eléggé gondot okoz ebben az internetes értékesítésben, hogy akik így dolgoznak, azokkal nem lehet közvetlen kommunikációba kerülni. Vagyis egyirányú a dolog, én kapom a sok finom segítséget, de én nem adhatok cserébe semmit, de még egy levelet sem írhatok például Önhöz. Ha meg írtam is már levelet, arra ugyan semmi válasz még nem érkezett. Ez nagyon letör engemet…
ÜdvMy
2009.03.25. 4:57 du.-kor
szia Gábor,
ezt a kalandot már én is átéltem tavaly és hasonló alapon döntöttem a bor vásárlásról :)
Van ott néhány étterem, ahol már egészen jól alkalmazzák a járókelők megszólítását. Én például arra emlékszem, hogy a borospincék után végigmentünk az összes étterem előtt és hagytuk, hogy a legügyesebb vendéglátósok “elcsábítsanak” :)
2009.03.25. 8:15 du.-kor
@Horváthné Kovács Erzsébet - Sziasztok először is az lenne a legfontosabb , hogy egy jó honlapkészitő webmestert keresetek fell és foglaljatok le egy jó domain nevet tárhelyel eggyütt. Csak a hitelesség miatt és amit nagyon jól csináltok a linképités az a legfontosabb onnan jönnek a látogatók , sajnos ezt {mi} jelenleg nem csináljuk a társam nemérti miért is kellene ez nekünk . Vajon miért????
2009.03.25. 8:16 du.-kor
@Mária -
Szerintem pedig igenis fontos, sőt a mai piac alakulása szempontjából egyenesen nélkülözhetetlen, hogy ránk találjanak az ügyfelek.
És az érdeklődők, akikből később lehet vásárló stb.
a pincesori jelenet pedig nekem nem ‘ügynökösködésnek’ tűnik, sokkal inkább személyes reklám, és hát ne is vásárlásra szólított fel, hanem kóstolóra. Mindannyian képesek vagyunk ‘belenézve’ eldönteni, szükségünk van-e arra a borra.
2009.03.25. 8:33 du.-kor
Kedves Gábor!
Kíváncsi lennék akkor, mi alapján döntenél ha mondjuk 10-15 pince előtt is megszólítottak volna.
Igen a jó bornak is kell a cégér. De azt gondolom az igazi gazdának ezt illik tudni.Azt viszont igenis meg kell tanulni vagy segítséget igénybe venni, mik is azok a fogások amikkel felkelthetjük a figyelmet jó borunk iránt.
A megfelelő markerting nélkül ma már sikertelen, aki értékesíteni szeretne.
Kedves hozzászóló ha bortúrádat a Somló gyönyörű vidékére tervezed én ott állok majd a pince előtt és nem lesz a kezemben mobil meg cigi, viszont őszinte örömmel foglak köszönteni.
2009.03.25. 8:51 du.-kor
@janos - Válaszolok Gábor helyett. Iratkozz fel a tanulmánysorozatára, és kiderül, hogy miért fontos a linképítés. hxxp://www.linkmarketing.hu/?us=jelentkezes_a_tanulmanysorozatra
2009.03.25. 9:02 du.-kor
@Kiss Robi
Kösz!
Jobb választ nem nagyon írhattam volna én sem.
2009.03.25. 9:28 du.-kor
@Károlygazda
Amik ebben az esetben kifejezetten fontosak:
- megjelenés (öltözék, fogsor, arc, stb…)
- kommunikáció (beszédtechnika, megszólítás, meggyőzés, udvariasság, stb…)
- gyorsaság
- időzítés
2009.03.26. 3:37 du.-kor
Egy kicsit hiányoltam pár dolgot a bejegyzés végéről :).
1. A pince nevét
2. Egy kicsit alaposabb párhuzamot, néhány konkrétummal.
2009.03.26. 4:27 du.-kor
@Vigh Előd - Milyen párhuzamra lenne még szükséged? Több konkrétum?
Nemkem tiszta volt, amit Gábor ezzel a bejegyzéssel mondani akart.
Geri
2009.03.27. 10:38 du.-kor
Kedves Gábor!
Ez a bejegyzés nagyon frappáns. Én is erősen elgondolkodtam, hogy lehetne változtatni és jobbá tenni a szolgáltatásaim eladását. Bár a rehabilitációs környzettervezésbe sok egyéb tényező van, van egy-két ötletem hogy lehetne a pályázatírókat “rávenni” hogy engem válasszanak, csak nem tudom jó-e amire gondolok.
Mindenesetre most gondolkodtam el igazán, hogy valamit másként kell csinálni.
Köszönöm!
Enikő
2009.03.29. 2:23 du.-kor
Üdvözlök Mindekit!
Én is szeretem a jó bort, és örülök, ha megkóstoltatják velem.
Gábor cikkje nagyon elgondolkodtató, és a hozzászólások nagy része is. Nekem is van egy érdekes “pincém”, és szeretnék behívni minél több embert… Sokakat meg is szólítok, szólítottam már, több-kevesebb sikerrel Nagyon sokat kell még tanulnom szt hiszem, és a linkcsere, bannarcsere lehet a legkobb megoldások egyike, azt hiszem. erre invitálnék minél többeket ezúton is, akiknek honlapjuk van. A 11. tippemben beszélek erről… Nézzetek be, hozzám is, kóstoljatok! Mindenkit szeretettel várok a honalpomon!
hxxp://tutitippek.hupont.hu
Építő kritikák, javaslatok is jöhetnek!
imre