A marketing elfelejtett feladata
Az elmúlt héten megkért a 81 éves nagyapám, hogy adjam el az autóját. Természetesen segítettem neki, fotóztam, és megírtam a hirdetés szövegét. Íme:
Hogy miért írok erről itt a blogon?
A profit reményében indított weboldalak tulajdonosainak nagy része nem ért egy alapvető dolgot a marketinggel kapcsolatban.
A marketing feladata, hogy felkeltse az érdeklődők figyelmét, meghatározott szempontok alapján szűrje őket, hogy mire az értékesítővel találkoznak, annak minél könnyebb dolga legyen.
Egy kis magyarázat.
Az első feladat, az érdeklődés felkeltése nyilvánvaló, de sokan azt hiszik, hogy ez maga a marketing. Nem szabad válogatás nélkül mindenkit beengedni az értékesítési csatornába. Minden iparágban meg lehet határozni, hogy kivel nem akarunk együtt dolgozni. Ezzel a lépéssel rengeteg felesleges munka (telefonok, árajánlat készítések, személyes találkozók, stb…) és hirdetési költség megspórolható. A szűrés legalább olyan fontos a hatékony marketing esetén, mint a figyelemfelkeltés.
Az autós hirdetés megjelenése után alig telefonáltak páran. Abban a pár emberben viszont volt valami közös. Mind azonnal meg akarta vásárolni az autót. Nem akartak alkudozni, nem jött a szokásos „négyszázba elviszem főnök” szöveg. Akadt olyan, aki megkérdezte, hogy valami vicc-e a hirdetés, de amikor egy mondatban összefoglaltam a történetet, megnyugodott, és már rá is tért, hogy mikor jöhet megnézni. Nekem, mint értékesítőnek nem volt szükségem arra, hogy győzködjem az érdeklődőt. A marketing mindent előkészített, és nekem már csak a végső simítások maradtak.
Te alkalmazol szűrést a marketingedben?
Hogy miért írok erről itt a blogon?
A profit reményében indított weboldalak tulajdonosainak nagy része nem ért egy alapvető dolgot a marketinggel kapcsolatban.
A marketing feladata, hogy felkeltse az érdeklődők figyelmét, meghatározott szempontok alapján szűrje őket, hogy mire az értékesítővel találkoznak, annak minél könnyebb dolga legyen.
Egy kis magyarázat.
Az első feladat, az érdeklődés felkeltése nyilvánvaló, de sokan azt hiszik, hogy ez maga a marketing. Nem szabad válogatás nélkül mindenkit beengedni az értékesítési csatornába. Minden iparágban meg lehet határozni, hogy kivel nem akarunk együtt dolgozni. Ezzel a lépéssel rengeteg felesleges munka (telefonok, árajánlat készítések, személyes találkozók, stb…) és hirdetési költség megspórolható. A szűrés legalább olyan fontos a hatékony marketing esetén, mint a figyelemfelkeltés.
Az autós hirdetés megjelenése után alig telefonáltak páran. Abban a pár emberben viszont volt valami közös. Mind azonnal meg akarta vásárolni az autót. Nem akartak alkudozni, nem jött a szokásos „négyszázba elviszem főnök” szöveg. Akadt olyan, aki megkérdezte, hogy valami vicc-e a hirdetés, de amikor egy mondatban összefoglaltam a történetet, megnyugodott, és már rá is tért, hogy mikor jöhet megnézni. Nekem, mint értékesítőnek nem volt szükségem arra, hogy győzködjem az érdeklődőt. A marketing mindent előkészített, és nekem már csak a végső simítások maradtak.
Te alkalmazol szűrést a marketingedben?
Tetszett?
Oszd meg ismerőseiddel!
Kövess Twitter-en és Facebook-on!
Írd meg véleményed itt a blogon! 60 napos szuperintenzív látogattottságnövelési tréning
Jelentkezz most díjtalanul!
Írd meg véleményed itt a blogon! 60 napos szuperintenzív látogattottságnövelési tréning
Jelentkezz most díjtalanul!

Nem vagyok online marketing tanácsadó, főleg nem marketing guru. Nem akarom a világot megváltani, és nem akarok minden weboldal tulajdonosból milliomost képezni.




2011.10.26. 7:52 de.-kor
Kedves Gábor!
Mint mindig, most is óriási segítséget adtál ezzel a cikkel. Máris kezdem a hirdetés szövegeim átírását (és nem is csak az üzlettel kapcsolatban, hanem van egy eladó lakásunk, amelyet rajtam kívül még négy ingatlan iroda is hirdet 3 hónapja, nulla sikerrel)
2011.10.26. 8:21 de.-kor
Nem akartam autót venni, de ezt most gondolkodás nélkül megvenném :)
Végül egymásra licitáltak a vevő-jelöltek?
2011.10.26. 8:30 de.-kor
Olvastam én már ilyen több soros hirdetést (illetve, olvastam volna), de az volt a gond, hogy már az első mondat hemzsegett a helyesírási hibáktól és a logikai felépítés is sántított itt-ott..
Szóval, nem elég, hogy megfogalmazod milyen vevőre vágysz, kell hozzá a magyar nyelvtan is..:) Ha meg van egy kis humorod is - mint ahogy Gábor hirdetésében is volt - nyert ügyed van..:)
Köszi Gábor, gondolatébresztő volt az írásod..
2011.10.26. 8:34 de.-kor
Kedves Gábor!
Az én látogatottságom nagyon gyenge, 50-ből egy. Nincs pénzem
különböző megoldásokra. Weboldalam nincs. Nincs weboldalam sem.
Üdvözlettel Feledi Mátyás
2011.10.26. 8:40 de.-kor
Én munkatárs kereséshez írok ilyen hirdetéseket. A HR-be is kell a marketing, főleg, ha a legjobb munkatársat akarod. Nagyon bejön az ilyen sztorizós álláshirdetés, mert pontosan olyan emberek jelentkeznek, akiket én szeretnék elérni. Igaz, ehhez igen pontosan meg kell határozni, hogy mik azok a KO tulajdonságok, értékek, amire én vágyom egy munkatársban. És ezt a lépést az egyszeri cégvezető sajnos legtöbbször kihagyja, időhiányban is, és azért, mert nincs kész receptje arra, hogyan kell csinálni. Mindenesetre nagyon ajánlom mindenkinek, hogy a munkatárskeresést is marketing feladatként fogja fel, mert igazán elkötelezett embereket így lehet megmozgatni és megszerezni. :)
De ez a bejegyzés azért még jó volt, mert most jöttem rá, hogy a termékeimhez is tartozik ilyen sztori, és azokat még nem írtam le. Úgyhogy ez is ment a feladatlistára. Köszi! :)
2011.10.26. 8:42 de.-kor
De milyen érdekes ez a hirdetés! Én biztos azonnal mennék. Amúgy meg el is akadtam kicsit. Hogy tényleg mennyire ész nélkül csináljuk a marketinget. Gyakran azt képzeli az ember, csak az a lényeg, hogy minél többen tudjanak róla.
2011.10.26. 8:51 de.-kor
Kedves Mátyás! Nem tudom, mivel foglalkozol, de szinte nem is létezik olyan szakma, aminek ne lehetne egy fantasztikusan hatékony, ráadásul hihetetlenül alacsony árú online reklámot készíteni. Sokan vannak, akiknek nincs weboldaluk, de ezzel a reklámmal mégis megtalálhatóak a piacon! Kérlek, tekintsd meg az ajánlatomat!
hxxp://ppskeszites.blogspot.com/p/pps-es-video-reklamcelokra.html
2011.10.26. 8:56 de.-kor
Marketing szakemberek unásig ismételt tanácsa, hogy a sztorizzunk, mert ez az, ami elad. Rendszeresen jönnek is a hírlevelek, de a nagy sztorival, aminek a végén kedvem támadt volna vásárolni még nem találkoztam. Mostanáig… Köszönöm, hogy végre gyakorlatban láthattam működni a sztorizás lényegét és megérezhettem a hatását is. Nálam is megy a feladatlistára a hirdetési szövegeim átírása!
2011.10.26. 9:14 de.-kor
Mivel csak online tartom a kapcsolatot (weboldal, hírlevél, facebook, stb) így teljesen leállítottam az offline dolgokat, bőven elég célcsoportnak az internet használók.
Egyszer kérték (2011. szeptemberben) hogy küldjem el postán (egy ismerősétől kapta meg a telefonszámomat), a XXI. században……….
2011.10.26. 9:15 de.-kor
A lényeg, hogy olyan emberek keressenek minket, akiket mi keresünk.
Győzködni? Az már régen rossz! :) Fontosabb a hiteles tájékoztatás és az őszinteség.
Minden marketingszöveg legfontosabb feladata a célcsoport kijelölése, szinte szűrőként - a figyelemfelkeltésen kívül.
Természetesen alkalmazok ilyen “szűrőket”.
2011.10.26. 10:23 de.-kor
@Gábor - Nem akartam licitet. Másnap reggel az első, aki megnézte meg is vette a fix áron.
2011.10.26. 10:57 de.-kor
Hasonlót írtam én is a kocsimhoz néhány hónappal ezelőtt! :)
Jó érzés kicsit érteni a marketinghez!
2011.10.26. 12:01 du.-kor
Remek cikk. Nem is olyan régen jutott eszembe nekem is ez a megoldás egy “problémámra” sok angolt-jogi angolt tanuló kérdezte tőlem mint oktatót, mennyi idő alatt lehet eljutni bizonyos szintre - erre összeírtam néhány megtörtént esetet az utóbbi évekből, minden adattal együtt (mikor kezdte a tanulást, milyen előképzettséggel, mit ért el), és beillesztettük a honlapra egy “Sikertörténetek” menüpont alá. Az élő történetek választ adnak sok nekem feltett kérdésre. :)
2011.10.26. 12:02 du.-kor
Aranyos a történet, jó a marketing is…
2011.10.26. 12:28 du.-kor
Mindig sokkal közelebb állnak az emberi történetek a vevőkhöz, mint a rideg sablon szövegek :) Éppen ötleteket keresek a weblapom szövegeinek frissítésére, és emberközelibb leírásokra. Köszi ezt a hirdetést, jó volt olvasni! :)
2011.10.26. 2:10 du.-kor
Zseniális a cikk, és az autóhirdetés szövege! :) Egy ilyen, okosan, de viccesen összeállított szöveggel ki lehet szűrni a trollokat.
A látogatottság nagyon fontos, de annál még fontosabb a cél: “Mind azonnal meg akarta vásárolni az autót.” Ezt kell szem előtt tartaniuk mindazoknak, akik tenni kívánnak valamit a sikerek elérése érdekében.
2011.10.26. 3:01 du.-kor
Nem, de ez zseniális!
Imádom az ilyen “tudattágító” cikkeket - sajnos csak ritkán akad ilyen az utamba. :) De ezt a blogot többek között ezért is szeretem. :)
Ugyanakkor most nagyon elgondolkoztam, hogy hogyan tudnám kellőképpen kitágítani a saját tudatomat ahhoz, hogy egy - legalább töredék ennyire találó - szűrőberendezést helyezhessek el a virtuális kikötőmben…
Törpölés ON. :)
2011.10.26. 3:21 du.-kor
Kedves Gábor!
Nahááát!
Ahogy olvastam a reklámszöveget, pár mondat után arra gondoltam, hogy hoppá, ez nem rám tartozik megint.
Aztán arra gondoltam, hogy én még ilyen hirdetést soha nem láttam, és ha én lennék a vásárló, a felét sem olvasnám el.
Aztán beugrott valami az agyamba, és el kezdtem nevetni!
Ugyanis, én pont ezt csinálom, amiről itt a cikk szól!
Én, aki életében nem tanult marketinget, a honlapom minden cikkét, minden oldalát ilyen, hasonlóan személyes dologgal vezetem fel.
Most jöttem rá, hogy gyakorlatilag én egy ösztönös marketinges vagyok, hogy ezt a cikket elolvastam.
Eddig ez csak úgy jött. Tudat alatti dolog volt részemről, most viszont, kiokosodva ettől az írástól, már sokkal tudatosabban, nagyobb odafigyeléssel fogom ezt tenni.
“A jó pap holtig tanul!” Én most tanultam valamit. Köszönöm!
2011.10.26. 3:54 du.-kor
Ez nagyon jó. :)
2011.10.26. 4:48 du.-kor
Aranyos volt! bár nekem kicsit hosszú és néha elkanyarodott - túl sokat mondott, pl. a hátsó ülésnél… kezdtem gyanakodni, h. talán mégsem komoly, de ez lehet, h. csak az ellenség megtévesztése…h. ne higgyük, h. vérprofi írta!?:)
2011.10.26. 4:54 du.-kor
@Jakab Gyöngyi - Egy autó hirdetés nem lehet elég hosszú. Egy autó nem impulzustermék. Sok havi, esetleg éves bevételüket szánják rá az emberek, ezért mindent tudni akarnak. Aki egyáltalán nem akar autót venni, az lehet, hogy nem fogja végigolvasni, de az engem a legkevésbé sem érdekel, hiszen soha nem venné meg.
(Aki megvette, igazából csak jövőre akart kocsit, de nem akarta elszalasztani a lehetőséget.)
2011.10.26. 8:05 du.-kor
@Szabó Gábor - :-P
2011.10.26. 9:56 du.-kor
Oké, Gábor! Értem. Csak kicsit mesésnek tűnt nekem, de ettől lett ütős valszeg!
2011.10.28. 9:23 de.-kor
Kedves Gábor! Ez annyira jó, ne bírom abba hagyni a nevetést. Elég vizuális típus vagyok és abszolút látom azt a képet amikor azt a rádiót “bemerted” kapcsolni. Gratul a bátorságodhoz!
2011.11.17. 3:03 du.-kor
Kedves Gábor!
Érteni vélem e nagyszerű példát, amit többször is elolvastam. Felfedezni vélem az érzelmekre hatást, ill az “agyszerűségét”. Ha lehetséges próbára viszem, és később visszatérnék ide, elmesélve a tapasztalatokat, jó?
Üdv Szabó
2011.11.18. 6:08 du.-kor
Érdekes, hogy nekem alig volt türelmem végigolvasni. Igazából egy nagyot mondó halandzsázásának tűnt. Én 2 hónapja az apósom kocsiját adtam el fél nap alatt, de azt eléggé megbántam. Nem volt időm foglalkozni vele, így alacsony árat adtam meg. Este 10-kor feladtam a hirdetést, reggel 8-kor 3-an hívtak, 10-re már mentem is dolgozni kezemben a pénzzel. (mondjuk mind nepper volt, aki hívott :D)
Amikor leszedtem a hirdetést, még csak 50-szer volt megjelenítve a találatok között.
2011.11.25. 12:34 de.-kor
Nekem azért tetszik, mert szokatlan, kitűnik az unalmas, sablonos formahirdetések tengeréből. Igaz, hogy kicsit szószátyár, de van benne érzelem, és éppen ettől válik különlegessé. Azoknak szól, akik szeretik az autójukat, és nem azoknak, akiknek csak a teljesítmény meg a fogyasztás számít. Van olyan család, ahol a jól bevált, megbecsült gépek is szinte családtagnak számítanak, és van olyan munkahely, ahol a jól dolgozó emberre is csak úgy tekintenek, mint egy eszközre vagy gépre… Biztos vagyok benne, hogy sok autót keresőnek ez a forma nem jött volna be, de akiken kellett, azokon megnyomta a megfelelő gombot. És végül is ez a titok, nem? ;)
2011.11.25. 8:40 de.-kor
Mindenképpen érdekes és a tömegből kitűnő hirdetési szöveg. Nekem nagyon hosszú és alig tudtam elolvasni. Arra gondoltam, hogy nagyképű marketinges szöveg és én bizony soha nem hívnám ez alapján az illetőt.
Azután beugrott, hogy éppen ezért érte el a célját ez a hirdetés. Én vagyok az, aki biztos nem hívom fel és nem fárasztom az eladót a szövegemmel :) .
Vagyis a hirdetési szöveg megfogalmazásán túl az is szükséges, hogy a megfelelő célcsoporthoz igazítsuk. Itt ez is sikerült.
2011.12.12. 8:32 de.-kor
Heck yeah bay-bee keep them cmoing!
2012.01.21. 11:05 de.-kor
Remek! Én köszönöm az ötleted. Hasonló lesz a hirdetésem!
“Keresem új tulajdonosát az új AUTÓMNAK, melyért 320 Eurót is képes voltam kifizetni. Az árban bennfoglaltatik a mindenkori tankoláshoz szükséges üzemanyagra való készpénz is. Ha nem hiszed, járj utána:
hxxp://videoemail.iwowwe.com/VMail.aspx?T=E&L=9411244&D=43DE7F7B-6CC1-4CDA-8699-2609695B0688
“
2012.01.21. 11:09 de.-kor
hxxp://videoemail.iwowwe.com/VMail.aspx?T=E&L=9411244&D=43DE7F7B-6CC1-4CDA-8699-2609695B0688