Webforgalom - Látogatottságnövelés a gyakorlatban

A látogatottságnövelés leghatékonyabb eszközei

Kipróbált, Magyarországon működő módszerek

(+ Internetbiznisz témák rendszer nélkül)

Tetszik? Kattints!

Meztelen szandál + Antennalabda + Palacsinta spray

Vállalkozói ötletek A múltkori cselekvésre késztetőnek szánt bejegyzésem (Ön meddig zuhanyozik még?) után kaptam egy pár elkeseredett levelet.

A lényeg egy mondatban összefoglalva:

“Kijönnék én a zuhany alól, ha lenne miért, azaz csinálnám én a bizniszt, ha lenne ötletem.”


Többféle ember létezik. Vannak, akik az ötletelésben, vannak akik a megvalósításban jók. Sokszor találkoztam már olyannal, hogy valakinek voltak forrásai, volt ideje, volt cselekvési szándéka, mégsem indult el, mert nem tudta, hogy mihez is kezdjen.

Ilyenkor általában valami MLM rendszer jön be a képbe. Egy olyan “kész” biznisz, ahol minden elő van készítve, minden adott a sikerhez. De valahogy a siker általában elmarad.

Aztán vannak ugye azok, akiknek az MLM nem fekszik, azok, akik kizárólag valami egyedi vállalkozásban gondolkodnak.

Bevallom, úgy terveztem, hogy félreteszem a témát, és majd később visszatérek rá, de pár nappal ezelőtt egy régi ismerős, akinek már több weboldalának látogatottság növelésében is részt vettem, email-t írt. Az ismerős Szilágyi Róbert volt, akinek a neve a webáruház tulajdonosok körében biztos ismerősen cseng.

Az email pedig tökéletes választ adott arra a kérdésre, hogy mit csináljon, akinek nincs ötlete. Ezért úgy döntöttem, hogy a témát nem napolom el, hanem inkább megkérem, hogy meséljen egy kicsit itt a blogon az email tartalmáról.

A billentyűzet mostantól Róberté.


Szilágyi Róbert Üdvözlök Mindenkit!

Amikor az e-kereskedelem felütötte a fejét idehaza, senki sem gondolta volna, hogy valaha cipőt, péksüteményt, életbiztosítást, tv-t vagy virágcsokrot is el lehet majd adni az interneten. Aztán megnyíltak az első webáruházak, és rengeteg vállalkozó csapott a homlokához (köztük én is)!


Amikor első webáruházunkban elkezdtünk használt férfi ingeket árulni, nem sok ismerősünk fogadott volna arra, hogy működni fog.

Aztán amikor elnyertük az “Év Áruháza 2008″ címet, rengetegen kerestek meg azzal, hogy milyen bizniszbe érdemes belevágni manapság. Úgy döntöttem, segítek nekik, és felkutatjuk az összes olyan üzleti ötletet, kasszasiker koncepciót a világban, amiket jórészt idehaza még nem aknáztak ki.


Rengeteg ilyen koncepció van!!!

Gondolta volna, hogy egy pánt nélküli, “Meztelen szandál”-ért őrülnek meg az emberek a távol-keleten és Amerikában?


És azt, hogy a parkoló autónk könnyebb megtalálása érdekében kitalált “Antennalabda” nevű termékkel valaki dollár milliomos lett?

Antennaballs


Vagy azt, hogy háziasszonyok, illetve vendéglátósok ezreinek a kedvence lesz a Palacsinta spray?


Néhány kósza próbálkozás után végre meggazdagszik belőlük valaki nálunk is?


Micsoda termék ötletek!

Alapelvük mégis egyszerű: megoldanak egy problémát!
De kinek jut ilyen az eszébe??!

Férfiak tízezreinek oldja meg a problémáját a zokni bérlet és előfizetés! Elég bénán hangzik, de mekkora biznisz!

Ön találkozott már ezekkel a vállalkozásokkal itthon?
Aki először profin megcsinálja, az NYER!

Tehát ilyen és ehhez hasonló üzleti lehetőségekből készítettünk egy olyan ötletcentrumot, ami azoknak segít, akik jó megvalósítók, de egyszerűen nem tudják mibe fogjanak.

Ha Ön is ilyen, akkor látogasson el az alábbi oldalra, és töltse le az ingyenes ötletbombát!

Letöltöm az ingyenes ötletbombát!
http://www.webforgalom.hu/uzletitervek


Címkék: , , ,

21 visszajelzés “Meztelen szandál + Antennalabda + Palacsinta spray” bejegyzésre

  1. Norbi

    Sziasztok!

    Az egyik levélíró én voltam. Nekem pontosan a fent leírtak jelentenek problémát. Ezért nincs is még weboldalam. Úgy vagyok vele hogy ha valamit elkezdek, akkor az legyen jó. Nem akarom elaprózni magam.
    Egyébként a letöltés után beindult a fantáziám. Ez a biztosító biztos ingatlan leltározás nem rossz ötlet.

    Köszönöm a tippeket!
    Norbi

  2. Kovács János www.sikermegoldasok.com

    Ha jó vagy szakmailag, akkor tudok segíteni egy fizetős fórum beindításában. Pl ha már egy ideje titkár vagy, akkor egy fizetős fórum keretében megoszthatjatok, hogy lehet az ember a főnök legjobb titkára, aki ismeri előre a főnök igényeit és kezelni tudja a köztük kialakuló konfliktusaikat. Tapasztalatokat, gondolatokat, ötleteket oszthatjátok meg egymásnak.
    Ha ügyvéd vagy, akkor egyedül vagy néhány emberrel összefogva adhatsz az embereknek tanácsot és kérdésre választ a jogi dolgokban. Esetleg ügyvédek közt is, hogy hogy lehet az ember a legjobb ügyvéd a tárgyalásokon meg mit tudom milyen helyzetben.
    Ez is egy ötlet. Akit jobban érdekel, az a hxxp://www.sikermegoldasok.com/forum címen megtalál.

  3. Grafolka utcamacska.blog.hu

    Nekem mindig inkább az ellenkezője a bajom. Ezermillió a köbön ötletem van. Mostanra már megtanultam kiszelektálni és a legjobbakat megcsinálni. De régen, míg félpercenként peregtek az ötletek a fejemből, az gáz volt. Az USA-ban megélnek a hozzám hasonlók csak ebből - viszont idehaza inkább az ingyen elmondás és az ötlet lopás a divatos. :(

  4. Tomi www.nagyonciki.hu

    A “meztelen szandált” itthon is lehet már kapni, ragacspapucsnak hívják! hxxp://www.ragacspapucs.hu/rendeles.html

  5. Szabó Gábor www.webforgalom.hu

    @Tomi
    Tényleg. Egy ötlet kilőve. Sebaj, maradt még párszáz.

  6. fabos fabos-net.ws/

    Hová fejlődik a világ? A nagymamának liszt, víz, só, tojás kellett és már készült is a palacsinta. Azóta sem ettem olyan vékonyra sült finom
    barack lekváros palacsintát. Kíváncsi lennék a spray mit tud.

    A kezdő “háziasszonyok” szempontjából nem lehet rossz. Bár gondolom ezt is meg kell fordítani.

  7. Kuti István www.hirlevelmanager.hu

    Grafolka!
    Beletaláltál!
    Nekem is inkább az a bajom, hogy kivitelezőt (programozót, kampányvezetőt stb) találni nagyon nehéz.
    Pedig ez leggyakrabban nem is pénz kérdése. Egyszerűen - válság ide-válság oda - annyira lazán veszik az emberek a megbízásokat. MIntha nem is lenne válság, hanem dübörögne minden gazdasági ágazat.

  8. Kovács János www.sikermegoldasok.com

    @Kuti István -
    Az ilyen embereket motiválni kell.:) Vagy ha nem sikerül, akkor felhívni rá a figyelmet, hogy meg kell lassan válni tőle a munkamorálja miatt. Van aki rögtön összeszedi magát és dolgozik.:)

  9. Zoli www.nyereseges-sportfogadas.shp.hu

    Ötletei sok mindenkinek vannak, az a baj, hogy túlságosan a marketing irányba ment el mindenki, nem lehet tudni, hogy mi jó és mi nem.

    A sok marketing miatt az is rákényszerül ilyen reklám alkalmazásokra/ én is sajnos /, akinek egyébként nem lett volna rá szüksége, de mivel már másképp nehéz érvényesülni, ezért nem maradhatunk le.

  10. Kuti István www.hirlevelmanager.hu

    Motiválni?
    A pénz nem elég motiváció?!
    Alvállalkozókkal dolgozom!
    Nem szoktam sokat alkudozni az árakon.

    Lehet, hogy bennem van a hiba… :-(

  11. Szilágyi Róbert www.uzletitervek.hu

    Sziasztok!

    A papucsot valóban próbálgatják idehaza, de óvatosan fogalmazva is lehet azt azért jobban csinálni.. :-)
    Az efféle termékkel gyorsan kell “hisztériát” kelteni, amihez nem elég ha felrakjuk a webáruházunkba..

    Üdv,
    R.

  12. Zsú - Csodanő www.csodano.hu

    Ez jó volt! :)

    Nem akarom ráfogni a problémákat csak az országra ahol élünk, és nem is ezt akarom ezzel mondani. Mégis miért van az, hogy az oktatási rendszerben épp a rugalmas gondolkodásmód, és a fantázia szabadon engedése a legkevésbé fontos?

    Ugye pédául aki a saját ötletei, szempontjai, gondolatai alapján elemez egy verset, a legtöbb helyen hátrányból indul. És még lehetne sorolni.

    Amúgy szerencsés alkatnak érzem magam, mert “fordított kreativitásom” van. Nem termék-ötleteim szoktak lenni, hanem először meglátok kielégítetlen igényeket, aztán megvan a célcsoport, elképzelem a kommunikációt, stílust, egyéb marketingelemet, és ha eljutok odáig, hogy magát a megoldást is megtaláljam, biztosan működőképes a dolog. Jó, főleg szolgáltatásokon, nem termékeken szoktam agyalni, ez is igaz.

    Mindenestre jó néha szembesülni azzal, hogy milyen, amikor mások “letértek a szokott ösvényről”, és bele mertek vágni egy ilyen dologba!

    Üdv!

  13. sasfiok www.tatudesign.hu

    Az ötletelés az még mindig a könnyebbik dolga egy üzletnek. Sajnos sokan nem veszik a fáradságot, hogy utána is nézzenek, valóban piacképes-e az ötlet, meg tudja-e valósítani a jelenlegi anyagi körülményei között. Hiába van nekem tuti sütireceptem, ha nincs aki legyártsa, nincs aki üzemet adna hozzá, nincs aki csomagolást tervezzen hozzá, egyáltalán az anyagi vonzata némelyik ötletnek igen magas.

    Ha csak egy nagyszerű portált szeretne csinálni valaki, már ahhoz százezrek kellenek, hogy egyáltlaán megvalósulhasson, aztán kell egy pár úságíró, riporter, fényképész, azokat fizetni kell, irányítani kell, egy egész hadsereg kell hozzá. Persze, el lehet indítani egyedül is, csak rettenetes soká, akár 3-5 év is kell, míg eljut egy bizonyos havi 100-150 ezres látogatottságig a honlap, amikor már a hirdetésekből lesz biztos jövedelem.

    Azonban az idő nagy úr, a lelkesedés nem tart évekig, csak egyes megszállottaknál. Aki már egy kész rendszerrel szeretne elindulni, az megkereshet, de mindenkit óvok attól, hogy hirtelen felindulásból nagyot akarjon kaszálni. Nagyon sok kis apró összetevőből áll fel az egész, az egészet egy bizonyos hosszútávú stratégia mentén kell felépíteni. Kapkodással nem lehet menni semmire sem.

    Én főleg az online témában tudok hozzászólni, abban vagyok otthon, azt a legkönnyebb kivitelezni, és nagyon sokan ebben keresnek segítséget ötlethiányosan. Engem sok ötlettel megkerestek már, némelyik még üzletképes is volt, azonban nagyon sokan nem gondolják végig, hogy egy egyszerű portál, vagy webáruház felfuttatása is milyen nagyságrendű lehet.

    Én itt azt látom, ezekben az ötletekben, hogy eléggé sarkított, és csúsztatott, egy magyar ember hiába talál fel akármit, (lásd az évenkénti feltaláló kiállítást), soha nem lesz belőle amerikás hisztéria, és még kevésbé dollármilliók, de még csak forintmilliók sem.
    Erről az autó léggömbről meg az jutott eszembe, talán el tudnék adni pesten belőle ezer darabot, de aztán már mindenki cikinek érezné, mert “nézd már, a szőke nő nem találja az autóját” felkiáltással röhögnének az emberen.

    Ja, ha valakinek kell a hajszálvékony palacsinta receptem, az most szóljon, mert már csak 100 darabot tudok adni belőle, és az idén már nem is nagyon akarok még egy kampányt csinálni, mert legyen ez egy exkluzív tudás. :-)

    Ui: Most idénye van a sárgabaracklekvár főzésnek is, évek óta nem volt ilyen jó termés, olcsó a sárgabarack, arra is van tuti receptem :-)

  14. $Norbert$ www.internetvallalkozas.com

    Az internetben az a szép, hogy ez az összes megvásárolható üzleti terv fent van a neten csak meg kell találni. Én is találtam a minap vagy 200-at. 1 hét és jön a termék ;) Nálunk már csak így megy :)

  15. Lóczi Márta www.adjegeszseget.hu

    Általában a vállalkozóknak addig kell nyújtózkodni, amíg a takarójuk ér. Sok hasznos, megvalósítható ötletem bukott már el anyagi források hiányában, vagy a már mások által is említett “ötletlopás” miatt.
    De mivel vállalkozó vagyok, nem adom fel….
    Amint egy kicsit hosszabb a takaróm, jönnek az új ötletek. Ez nekem bevált.
    Szívesen nézek szét a portálon, hátha van olyan ötlet, ami szakmába vág, és “csak” tehetség, kitartás kell hozzá, hogy megcsináljam, megcsináljuk.

  16. Kádár István kood-a-penzhez.gportal.hu/

    A téma az utcán hever, csak rajtunk múlik, hogy élünk-e vele.
    Mindig bosszankodnak valamin az emberek, van aki csatlakozik a bosszankodókhoz, van aki egy “fehér foltot” lát egyből és azonnal a megoldáson gondolkodik.

    Például 20 évvel ezelőtt több megrendelőm is bosszankodott, hogy “az ember a pálinkát megitta, a pénzt elvitte, de a sír úgy maradt ahogyan volt.”
    Augusztus végén már kértem is a vállalkozás bővítését, elmondtam, hogy mit szeretnék, de nem volt még ilyen kategória.
    Mire a postáról visszaértem az okmánybélyeggel, már megszületett az új kategória “Sír és park gondozó”.
    Beruháztam pár forintot (szerszámok, hirdetés), felvállaltam a munkákat és megcsináltattam.
    3 hét alatt 40.000ft-ot kerestem tisztán, ami akkor nem volt kis pénz, de a barátom aki a fiával megcsinálta a melót, az is ennyit keresett.
    Mivel még darabban voltam a kihívásommal, felajánlottam a barátomnak, hogy csinálja tovább.
    Nem csinálta, pedig érezte a pénzt.
    Tehát nem vagyunk egyformák és ez így a jó!
    Nem lehet mindenki muzsikus sem, mert hozzáértő közönség nélkül nincs értelme a zenének sem és ha mindenki zenész lenne, akkor ki gyógyítana, ki építené a hangverseny termeket, stb.?

  17. Attila www.horvatapartman.eu

    Valahogy úgy van nálam is,ötleteim,cég van a Horvát tengerparton,de egy helyben topogok tőke,tőkebefektetők nélkül:(

  18. Attila www.horvatapartman.eu

    Ezúton is várok vállalkozókedvűeket,akik látnak fantáziát a zadari Riviérában!

  19. Dávid www.deluxweb.hu

    Üdvözletem!

    Engedjenek meg egy kis kölcsönösen előnyös önreklámozást. :)

    Komolyra fordítva a szót, számomra úgy tűnik, hogy Önök számtalan megvalósítható ötlettel rendelkeznek, de hiányzik valaki aki a technikai részeket magára vállalná.

    2 éve vagyok aktív részese a netes fejlesztéseknek, s ezalatt az idő alatt (koromhoz képest) nagy tapasztalatra tettem szert.

    Szabadidőmben szívesen dolgoznék érdekes és főleg használható ötletek támogatójaként, mert őszintén szólva ilyen téren nem nagy a fantáziám.

    Nekem a munkám és a hobbim is a webfejlesztés, s akit érdekel egy kitartó, nagy munkabírású fiatal fejlesztő támogatása, az megtalál az arodilab@gmail.com címen.

    A “kényes témákat” (: szellemi tulajdon, díjazás) e-mailben megbeszéljük, de annyit szeretnék előre leszögezni, hogy nem tartok igényt az általam készített oldalakra, és nem “követelek” semmit, mindössze egy Ön által ajánlott jelképes összeget az albérletem kifizetése végett.

    Minden jót és sok sikert mindekinek!

  20. csilla

    A ragacspapucsot ki fogom próbálni, egyáltalán nem vészes az ára. van egy öt éves lányom, naponta kb. tízszer szólok neki, hogy vegye fel a papucsát, mert felfázik a kövön, különösen télen kapok idegbajt ettől. többször fenyegettem már, hogy a lábához ragasztom… ezek szerint jó ötlet….

  21. Andrea

    Szia!
    En nagyon szeretnem a palacsinta receptedet. Azt a nagyon vekonyat. Mar alig varom, hogy kiprobalhassam!
    Koszi elore is
    Andi

Szólj hozzá!

Ellenőrző kód:

Webforgalom blog - Látogatottságnövelés hatékonyan
Email: haho [KUKAC] webforgalom [PONT] hu
© 2008-2012 | Impresszum | RSS