Ön meddig zuhanyozik még?

Ötletekkel tele van a padlás Van két nagyon hasonló régi ügyfelem. Pontosabban májusig volt két nagyon hasonló régi ügyfelem.

A hasonlóság abból eredt, hogy mind a kettőnek szenzációs ötleteik voltak. Nem egy, hanem rengeteg. Szenzációs kampányokat terveztek, és hihetetlen jó online üzleteket álmodtak. Elméletben.


Viszont mikor az ötlet után hónapokkal rákérdeztem, hogy mi a helyzet például a forradalmi hirdetési rendszerrel, akkor mindig ugyan az volt a válasz: “Azt végül nem csináltam meg, de most van egy még jobb ötletem!”

Ilyenkor én csak bólogatok, és pontosan tudom, hogy a következő alkalommal ismét el fogjuk ezt játszani.

A múltkor viszont valami megváltozott. Meséltem nekik a monitorom felett lévő parafa táblámról, amire mindenféle teendők és jegyzetek mellett néhány idézet van feltűzve. Elmondtam az egyiket:

“Mindenki fejéből kipattant már egy ötlet, aki valaha állt a zuhany alatt. A világot viszont az a személy változtatja meg, aki kilép a zuhany alól, megtörölközik, és kezd valamit az ötletével.”

NOLAN BUSHNELL


És hogy mi változott májusban?
Egyetlen dolog. Valami bekattant az egyikőjüknél, és megindult a cselekvés, azaz megvalósította az egyik ötletét. Nem a legnagyobbat, nem a legjobbat, hanem azt, ami a leggyorsabban kivitelezhető.

Feliratkozókat SZERZETT, KOMMUNIKÁLT az érdeklődőkkel, MEGVALÓSÍTOTT egy kampányt, és Online ÉRTÉKESÍTETTE egy ismerőse csak boltban kapható termékét. Nem elméletben, hanem GYAKORLATBAN.

És láss csodát, 3 év után ez lett az első olyan weboldala, ami pénzt is hozott.

Ahogy látom, sokan esnek az említett hibába. Ötletekkel és tervekkel tele a padlás, de a megvalósítás 99%-ban elmarad. Mégpedig általában azért, mert az alábbi akadályok jönnek szembe:
  • nem tudok domaint regisztrálni, és tárhelyet választani
  • nem tudok weboldalt készíteni
  • nem tudok címlistát építeni
  • nem tudok rendelési felületet készíteni
  • NEM TUDOK MEGBÍRKOZNI A TECHNIKAI PROBLÉMÁKKAL

És hogy ezt a bejegyzést most milyen apropóból is írom?
Ahogy a pénteki levelemben is említettem, június 27-én, tehát most szombaton, egy olyan ingyenes tréningen fogok előadást tartani, ahol minden a megvalósítás körül forog.

A cél az, hogy elsöpörjük az útból az állandó kifogásra okot adó technikai nehézségeket.

Az elolvasott könyvek, tanulmányok, a végigült konferenciák mind kidobott pénzt jelentenek, ha csak a sült galambot várja. A bevétele nem ezekből lesz. A bevételt kizárólag a megvalósítás eredményezi!

Bár a szombat délelőtti előadásra már betelt az összes hely, de ha szeretne részt venni, és siet, akkor az alábbi oldalon délutánra még jelentkezhet.
Részletek és jelentkezés >>


És hogy mi a helyzet a másik ügyféllel?
Majd augusztusban beszámol az új világmegváltó ötletéről…


Ön kilépett már a zuhany alól? Ha nem, akkor mikor tervezi?
Kérem, ossza meg velem a véleményét!
Ossza meg! Lájkolja! Plusszolja!Csiripelje! Pinelje! Szóljon hozzá!

23 hozzászólás a(z) “Ön meddig zuhanyozik még?” bejegyzéshez

  1. Sárhidai Tibor

    Gábor ez betalált, és fáj!
    Nekem már vízköves a hátam.

  2. Marcsi

    A megvalósítás összetett dolog. Két éve veszek részt képzéseken és mostanára kezdenek kikristályosodni a dolgok.
    Természetesen nem minden ötlet válik be, de ha nem is próbálkozunk meg vele, akkor akkor tényleg semmi esélyünk sem lesz!

  3. Szekeres Tibor

    Hello,
    tudod mit nem értek én ebben az egész, fenenagy észosztásban?
    Ha annyira vágod a marketinget, miért nem keresel az ötleteiddel, weblapjaiddal, mimással olyan havi párszázezer dolcsit és fekszel lazán vmi távoli tengerparton, pezsgőkoktélt kortyolva és kerekfenekű bigéktől környezve, miért a büdös, vidéki Pesten kínlódsz velünk, tehetségtelen és keményfejű magyarokkal, akik ráadásul csak az ingyenes dolgokra kattingatnak, velem együtt…
    Vagy ott fekszel éppen, hasadon egy Apple-vel, és jót derülsz az ilyen bejegyzéseken…? Akkor ints a makulátlanul fehér ruhás pincérnek, és igyál egyet az egészségemre… chirio! (ja tényleg, és akkor ki tartja az előadásokat, csak nem vmi holo-trükk…?)

    Tibi a Tulok

  4. Hromek Jánosné

    Kedves Gábor!

    Köszönöm a BUSHNELL idézetet! Azonnal fel is tettem a weblapomra, és minden partneremnek elküldöm, annyira találó!!!
    Szép napot,
    Marcsi

  5. Both Barna

    Szia Gábor,
    Miért nem moderálod az ilyen primitív hozzászólásokat? Ez a szegény, megkeseredett flótás nem hiányzik ide.

    Szekeres Tibor,
    Amúgy meg minek olvasod a blogot? Gondolom Gábor tanulmányait is használod, de miért, ha olyan rossz?

  6. SZEBI

    Igen Gábor, en nemrég léptem ki a zuhany alól!

    Ahogy befejeztem a sulit elkezdtem felépíteni az eddigi legnagyobb oldalam, a http://www.javascriptek.info-t.
    Már van egy .info domainem, igyenes tökéletes tárhelyem, és ami még nem látszik az oldalon, de már majdnem fel is van építve az oldal:D

    Aki még nem lépett ki a zuhany alól annak azt mondom, hogy hozzám hasonlóan tegye meg, mert el fog kopni…

    Kívanok mindenkinek sok sikert a zuhany alóli kilépéshez,
    És sok sikert azoknak is akik már kiléptek,

    Üdvözlettel,

    SZEBI.

  7. Szabó GáborSzabó Gábor Szerző

    @Both Barna
    “Miért nem moderálod az ilyen primitív hozzászólásokat?”
    Ennél ahhoz több kell 🙂

    @SZEBI
    Ne halogasd a publikus verziót!
    Egy bizonyos szint felett a félkész jobb, mint a láthatatlan tökéletes.

  8. Farkas Teréz

    Szia Gábor!

    Tetszenek az írásaid, mert sok jó tanácsot adsz. Nekem, egy olyan oldalam van, ami nem igazán az eladásról szól. Pszichotronikus-Szellemsebész vagyok, aki “gyógyít” és tanít. Hát igen, mi tagadás, nem lenne rossz, ha az oldalamat nem csak feltöltődésre használnák, de igénybevennék a szolgáltatásaimat is. Ami késik nem múlik, tudom, ennek is eljön az ide, hisz még csak most az ősszel leszek 2 éves (mármint a honlapom). Köszönök minden segítséget, szép napokat! Sajnos a tréningeden nem tudok részt venni, mert szombaton Dobogókőn lesz egy rendezvény – Magyar nap – és ott leszek. üdvözlettel Teréz

  9. Máté

    Buon Giorno Gábor!

    Kíváncsi lennék mi a véleményed az oldalammal kapcsolatba…vess rá egy pillantást!
    Köszi:Máté

  10. Nero

    Szerinted tényleg itt tart még a magyar ember, hogy azért nem indít el online vállalkozást mert nem tud nem tud domaint regisztrálni, tárhelyet választani, nem tud weboldalt készíteni stb. ezek mind olyan dolgok amin azt hittem már rég túlléptek otthon az emberek.

  11. Nero

    @Máté: bár nem nekem szólt a kérdés,remélem Gábor nem veszi zokon ha beleszólok, de ami biztos, hogy nem lesz valami jo ez igy ugyanis ez így oldalduplikációnak számít amit a google nem igazán szeret. Bár kérdés mindig az, hogy mi a cél? 🙂

  12. Szabó GáborSzabó Gábor Szerző

    @Máté
    Meggyőződésem, hogy a falsh és a hatékony értékesítés nem fér össze. Nem véletlen, hogy a flash szinte csak a nagy brandeknél él meg (Coca Cola, Nike, stb…).
    Egyébként szép, de a cél nem ez. Akkor szolgálja a design a célt, ha a látogató átsiklik felette, és nem merül el a részleteiben a fő üzenet helyett.

    @Nero
    Nem is gondolnád, hogy mennyien vannak ilyenek. Kérdezz meg pár embert a környezetetből, és meg fogsz lepődni.
    Sokaknak az email még mindig egyenlő a freemail-lel…

  13. Huber István

    Kedves Gábor!
    Ezúton is köszönöm a sok hasznos,és értékes információt!
    Szombaton én is ott leszek!
    További szép napot!
    Üdv: István.

  14. Rockxy

    Kedves Gábor!
    Ez telibe talált. Évek óta van egy bomba ötletem(és sok kisebb). Megfelelően tálalva (marketing, jesz!) fel lehetne forgatni vele az országot.
    Megasztár horderejű műsor lenne a tévében párhuzamosan az online projekttel.
    Csak nem tudom, hogyan kell ezt az egészet elkezdeni.
    Nem tudom, kiben bízhatok meg?
    Ugyanis.
    Egyedül nem tudom megcsinálni.
    Ha “elárulom” miről van szó, egy szakember azt mondhatja: hülye, lehetetlen ötlet!
    Aztán pedig akkorát csap a homlokára, hogy hanyatt esik.
    – Hogy ez nekem eddig……
    É megcsinálja nélkülem.
    Na, majd megoldom valahogy.
    Alszok rá még egyet.

  15. András

    @Szekeres Tibor

    Kedves Tulok Tibi!

    Bizony sokáig tartott nekem is mire elindítottam a blogot, a forumot, de sikerült.
    Aztán meg keresek vele pénzt is.
    A tengertpart helyett a Balatont jobban szeretem, ezért inkább itthon vagyok, itt érzem jól magam.
    Ami a bigéket illeti, őket azért mellőzöm, mert van két gyönyörű gyerekem és egy szép feleségem, akit szeretek.

    És nem Pesten lakom, de Gábor sem Pesten lakik.

    De ha mi nem segítünk azokon, akik ezt igénylik, csak megelégszünk azzal, hogy pénzt keresünk,
    akkor mi, akik ingyenesen is adunk hasznos tanácsokat,
    azoknak, akik ezt értékelik, akkor ki?

    Ha csak a pénz érdekelne minket, akkor kocsmát nyitnánk…
    De nem tesszük. van hivatástudat is a világon, és ha megnyerném holnap a lottó ötöst, akkor is ugyanezt a blogot működtetném, és nem költöznék el itthonról.

    Te meg legalább annyit tanulj egy ilyen oldalból, hogy ide azért járnak az olvasók, hogy segítséget kapjanak,
    nem anyázni, nem vitatkozni…

  16. András

    @Máté

    Nem engem kértél, de igyekszem segíteni:

    Az oldal nehezen olvasható.

    Nem tudom mi a célod vele. Anélkül nehéz véleményt mondani.

    A vevőidet kellene megkérdezned. Személy szerint azt gondolom, hogy a köszöntő, üdvözöljük, cégünk 2002 óta … stb. szöveg unalmas, nem érdekli a látogatót.
    Ide olyan infot tegyél, amitől ámulatba esik és elmenti a kedvencekhez!

  17. Tibor

    Köszönöm a hasznos információkat! Tanulmányozom a cím nagyon ötletes. Sajnos szombaton nem tudok elmenni.

  18. Gaál Éva

    Én másfél évig zuhanyoztam.
    🙂
    Szombaton nem tudtam menni, mert másik konfin voltam. Pedig feliratkoztam, és akartam menni!
    Az előző alkalommal is másik konfin voltam – a szomszédban.

    Volt már olyan, hogy elhatároztam, hogy nem megyek egy ideig konfikra – cselekvés miatt. De nem jött össze – tanulás nélkül megáll a haladás is.
    Szerintem.

    Köszi az írást, betaláló volt! 🙂

    Évi

  19. tom

    Kérlek engem hozz össze ötletelő agyakkal. Én igazi megvalósító ember vagyok. Lelkesedem az új dolgokért, nekiállok és megcsinálom. Nálam pont az igazán jó ötletek hiányoznak!

Hozzászólások lezárva.